Scooter a BME Fesztiválon

Alapvetően jelen cikk szerzője is úgy indult neki az estének, hogy „Na most a retró feeling jegyében jól kimegyek megnézni azt a zenekart, amire anno tomboltam a 6-ban az áltisulis diszkóban, mielőtt elkezdtem volna normális zenéket hallgatni.” Kezdetben a helyszínt és a hangulatot elnézve a fenti elvárás nagyjából reálisnak is nézett ki. A Műegyetem rakparton viszonylag kis tömeg lézengett a jegyárusító bódéknál. Egy kisebb társaság vébékával a kézben Scooter slágereket karaoke-zott, bent a sátor szinte kongott az ürességtől csak pár részeg egyetemista lézengett a színpad előtt, ahol Dj Nemérdekel készítette elő a hangulatot.

Két éjjel-nappaliban elfogyasztott sör és kb egy óra fel-alá lézengés után már kissé más képet mutatott a helyszín. Kígyózó sorok a bejárat előtt, a sátorban pedig már egy gombostűt sem lehetett elejteni, 40 fokos hőség, tömegben tülekedő biztonsági őrök, illetve visszhangzó „tötörö-törő-tötö-tö-törőtő” - igen ez egy szám refrénje – skandálás jellemezte a koncert előtti utolsó fél órát.
Jelen cikk szerzője volt már pár pop-zenei rendezvényen, de ezen a ponton mégis enyhe halálfélelem és tömegfóbia kezdte el kerülgetni.
Az igazi apokalipszis hangulat viszont akkor jött igazán, amikor a még mindig egységesen hidrogén szőke HP Bexxter (aka. The Screaming Lord) feljött a színpadra és elüvöltötte magát, hogy 'Are you ready for the sound of Scooter!?' a pódium széléről pedig 5-6 méteres lángcsóvák csaptak fel nagy hirtelen.
A fotós árokban gyakorlatilag kibírhatatlanul szólt a koncert a szegény sajtómunkások közül sokak valószínűleg maradandó halláskárosodást szenvedtek. A színpadkép az előbb említett lángcsóvákból, a fel-alá ugráló mikrofonba folyamatosan üvöltöző HP-ból, a szintetizátorokba kapaszkodó Rick J. Jordanből és Micheal Simonsból állt. Ehhez hozzájött még két csárdásozó kalapos táncosfiú, akiket később (szerencsére) felváltott két dekoratív ferrari-vörös latexbe bújtatott hölgyemény, illetve a háttérben két óriási felfújható megafon díszelgett.

Miután kijjebb jöttem a dühöngőből és találtam egy olyan helyet ahol nem folyt az arcomba 4000 ember izzadtsága (mert kb. annyian voltak – nem vicc) és nem szólt a basszus a gigámban már kifejezetten élvezhetővé kezdett válni a koncert. Hamar előkerült a Scooter Smoke On The Waterjének számító How Much is The Fish, aminek az egész közönség egy emberként énekelte a szövegét, annak ellenére, hogy az nem jelent az ég világon semmit. A hangulatra senki sem panaszkodhatott, mert olyat még nem láttam hogy a kivetítőt megpróbálják letépni az emberek, illetve olyat se sűrűn látni, hogy együtt tombol az infó karos szandálra zoknit húzós kocka a kigyúrt izompólós aranyfukszos arccal és a 40 éves BKV sofőr külsejű fazonnal. (Speaking of BKV találtunk a tömegben egy srácot aki hivatalos BKV ellenőri karszalagot lóbálva bulizott – szerezte.)
A zenéről meg annyit, hogy a Scooter nem egy Pink Floyd, de ezt soha senki nem is állította. Sőt, ha jól tudom az énekes a sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy a szintetizátorok csak dísznek vannak a színpadon, ettől függetlenül ő tuti nem playbackről nyomta az üvöltözést. Óriási hangulatot csináltak megtáncoltattak több ezer embert, és még viccesek is voltak, innentől fogva kultúrsznob fanyalgásnak helye nincs.
Sunshine in the air ennyi a lényeg!