Hegyalja 2009 összefogalaló

Első nap:
Megérkezés vonattal Tokaj, Rakamaz állomásra úgy délután 4 óra felé. Szerencsénkre (vagy épp szerencsétlenségünkre) a vasútállomás épp a Szerelmi Pincesor előtt található, ami nem gyorsította meg a kemping felé való elindulásunkat, de olyan 6-7 óra felé sikerült elszakadni az első kancsó tokajitól és elindulni a fesztiválra.
Ekkora már mind a Tisza kemping mind a Hegyalja kemping is tömve voltak, jobb híján a szervezők a DeWalt és Krisna sátor közti füves részt ajánlották fel sátrazásra. Sátorfelállítás után az valami zenei program után néztem. A legközelebbi ilyen a Pepsi Színpadon lévő Firkin , ír-kocsmapunk zenekar volt, akik remek hangulatot teremtettek, a tarajos hegedűs lányról nem is beszélve. Aki szereti a Flogging Molly-t, a Dropkick Murphys-t vagy esetleg a szintén hazai Paddy and The Rats-et, azoknak csak ajánlani tudom őket.

Kötelező programként belenéztem Kispálék műsorába a Bandland.hu nagy színpadon, de maximum az Emeséig maradtam. Inkább átnéztem Parov Stelarra, ami jelentem nagyon jó kis táncolós mulatság volt.
Ezután eszembe jutott, hogy már majdnem fél napja vagyok Hegyalján és még nem voltam a DeWalt sátorban. El is mentem a kanadai death metal banda, a Kataklysm koncertjére. A sátor kicsit túl volt hangosítva, de a nagy fejrázás közepette szerintem ez nem sokakat zavart. Kataklysm után maradtam még a DeWaltnál, mert következett Watch My Dying, akik ráadásul az új lemezükkel turnéznak, szóval mindenképp meg kellett hallgatni a csörgős-csattogós, kísérletezős metáljukat. Nem is okoztak csalódást.

A koncertek után én csak két helyszínen találtam használható ereszd-el-a-hajam-diszkót, ahol nem drum and bassre lehetett düdörögni. Az egyik ilyen a Jäger bár, a másik a Borosdi Malátabár volt.

Második nap
A fesztivál második napja (avagy a fesztivál első másnapja) részemről egy kiadós strandolással kezdődött a Tiszában. A hídról vízbeugrálását már jó pár éve szigorúan tiltják (nem is csoda), de a folyóba minden további nélkül be lehet menni, természetesen a vízi rendőrök percenként járőröznek, nehogy valaki túlzottan beússzon.
Vízre volt is szükség tekintve, hogy délelőtt 10-kor már jó 30 fok volt (sátorban alvás kizárva), a nap elől vagy a Tiszában vagy a hűs pincékben találhattunk menedéket. Mind a fesztivál mind a Tisza kemping területén felállított vizesblokkok és mosdóvályúk körül már reggel akkora sor volt, mint a koncertek után a bárpultnál.
A második nap egyetlen említésre méltó zenei programja véleményem szerint a Machine Head nagyszínpados koncertje volt. Az oklandi négyes brutális hírnévnek örvend a metál koncertre járók körében, mint kiderült, nem véletlenül.
Én épp a csapat bevonulására értem oda a nagy színpadhoz (hú de jó ötlet volt a szervezőktől, hogy nem fedett helyszínre rakták őket), felcsendül az Ómen című horrorfilm zenéje, kísérteties füstök, fények, majd egyszer csak megjelenik Rob Flynn a mikrofon mögött, Dave McClain pergőjéből pedig felzúg az Imperium intrója. Cirka két perc múlva már az egész közönség egy emberként üvölti, „Hear me now, words I vow: no fucking regrets”. Utána rögtön egy klasszikus, Ten Ton Hammer, a közönség őrjöng, beindul a tánc.
Flynn pont úgy kommunikál a közönséggel, ahogy egy csomó részeg metálossal kell, semmi „Nem láttom a kezeket...” meg "Hú mennyien vagytok" című duma, iszik az egészségünkre (szokása szerint viszki-kólát) aztán „Nesztek bazdm*g!” felkiáltással bek*rja a poharat a tömegbe. Az előző két dalt követően a teljes setlist valahogy így nézett ki: Beutiful Mourning, None But My Own, Aesthetics of Hate, Old, Buldozer, The Burning Red, Seasons Wither, Halo, Struck A Nerve, majd ráadásnak egy szép lassú szám a Descend the Shades of Night majd legeslegvégül, Devidian.
Szintén a szervezők előrelátását dicséri, hogy koncert alatt a biztonságiak rendszeresen locsolták a közönséget vízzel (ez egyébként több nagyszínpados koncert alatt is megtörtént). Három szóval összefoglalva a koncertet: Machine Fuckin' Head!

Harmadik nap a szokásos zuhanyzók előtti sorban állással kezdődött. Olyan fél óra várakozás után azt kellett tapasztalnom, hogy a zuhanyzóban a víznyomás minimálisnak nevezhető. Ezt az Index és más hírportálok egyébként úgy hozták le, hogy „Nincs víz a Hegyalján”, ami így túlzás, de az tény hogy a fesztivál nem volt teljesen felkészülve az embertelen kánikulára, már ami a vízellátást illeti.
A mai nap számomra magyar underground zenék jegyében telt.
Elsőként a dallamos punk/poszt-hardocer zenét játszó Velvet Stab koncertjére sikerült betévednem, a Pepsi színpadhoz.
Annak ellenére, hogy a délutáni nap pont merőlegesen sütött a színpadra, és a csak páran ácsorogtak a koncerten, Velveték maximális erőbedobással zenéltek, annak a pár embernek aki odatévedt pedig elég intenzív koncertélményben lehetett része.
Velvet Stab után maradtam a Pepsinél, ugyanis egy másik kiváló hazai underground banda az Óriás következett. Az Óriásról annyit kell tudni, hogy nagyjából tökéletesen beillik az olyan magyar alternatív rockzenekarok sorába, mint a 30Y, a Kispál és a Borz vagy a megboldogult Hiperkarma, igazság szerint nem is értem miért nem olyan felkapottak, mint az előbbiek, a zenéjük és a színpadi teljesítményük alapján simán lehetnének.
Némi kihagyással élveztem tovább a Pepsi színpad programját, a Turbo koncertjével, akiknek a nevét egyébként csak a harmadik szám után tudtam meg. A Turbo is egy a sok olyan zenekar közül, akik sikerrel idézik meg a korai Sabbath és Zeppelin szellemét. Itt nem valami haknizós tribute bandára kell gondolni, hanem egy igazi modern energikus rock csapatra. Egyébként a helyszínhez mérten ekkor már viszonylag szép tömeg gyűlt össze Pepsinél, ezzel a helyszínnel az egyetlen baj az volt, hogy feltűnően rövid időt adtak csak a fellépőknek, ráadásról pedig szó sem lehetett.
Ezután ideje volt helyszínt váltani, ugyanis a DeWalton kezdődött a lassan kult-státuszba emelkedő Isten Háta Mögött koncertje. Palikáék egy kicsit halványabbak voltak a megszokott formájuknál (talán kevesebbet ittak előtte?), de azért így is jó műsort toltak, záróakkordként pedig eljátszották a legendás VHK Aláírhatatlan történelem c. slágerét , ami talán az egyik legütősebb szám volt az egész koncerten.
Ezután a Brains koncertjén tomboltam tovább. A Brains egyébként egy érdekes formáció, mert elméletileg drum and basst játszanak, ennek ellenére több számuk is megtalálható az egyik legnagyobb hazai könnyűzenei adó playlistjében, élőben pedig úgy mozognak a színpadon és úgy mozgatják meg a közönséget, hogy azt bármilyen rock banda megirigyelhetné. Ez műsor is elég kemény volt, rendesen meg is izzadt mindenki az A38 sátorban.
Fintrollt sajnos kihagytam, pedig mint utólag kiderült, nem kellett volna, ellenben kárpótoltam magam a magyar népzene-metál egyik jeles (ha nem az egyetlen említésre méltó) a soproni Dalriada-val, akik remekül ötvözik a magyar folkot a kemény trash metállal.
Éjjel 3-kor pedig elkeveredtem a Kovbojok nevű vicc-punk zenekar előadására. A jútúbról elhíresült hülye gyerekeket furcsa módon én még csak a Hegyalján láttam élőben, rendes zenekarként fellépni. Másodszorra már egyáltalán nem voltak annyira viccesek, mint elsőre, de azért a kendős frontember rögtönzött tráger versikéi így is ütöttek.
Külföldi fellépő koncertjére ezen a napon azt hiszem nem is sikerült elkeveredni, mondjuk a Hegyalján ez nem is annyira nagy baj.

Az utolsó napon már kora délelőtt elkezdtek szállingózni a pletykák, hogy óriási vihar lesz, és mindenki fusson az életéért, de hivatalos megerősítést egészen úgy 7 óráig nem kaptunk semmiről. Ekkora már mindenki felhívta az ország nyugatibb részeiben lakó ismerőseit, akik elmondták, hogy Pesten és környékén már óriási zuhé van és a vihar megállíthatatlanul tart kelet felé. Ekkor már sok hetijegyes összepakolt, jó pár napijegyes pedig el se jött. Kábé 7.30-kor a szervezők kihirdették, hogy a fesztivál programja biztonsági okokból 2 óra szünetet tart, ugyanis nem lehetett tudni, hogy akkor a vihar gócpontja most elkerüli a térséget vagy nem. A közleményben az állt, hogy egy program sem marad el, csak mindent elcsúsztatnak 2 órával, addig is a szervezők mindenkinek azt ajánlották, hogy a városban töltsék el az időt, fedett helyen „kulturális programokkal”. Mi el is indultunk kulturálódni az egyik kocsmába, ahol a csapos laptopján figyeltük az élő műholdképet, a vihar pedig csak nem akart jönni.
Eltelt a két óra, és úgy látszott a világvége elmarad, mert egy csepp eső nem sok, annyi nem hullott. Így elindultunk a két órával elcsúsztatott NOHA koncertre, ami a nagyszínpadon lett volna. Épp amikor beértünk a fesztiválra feltámadt a szél és elkezdett esni. Először a DeWalt sátorba menekültünk be, ahol épp a dán Hatesphere ment. Megpróbáltunk játszani egy kört a pult mellett felállított Xbox-okkal, de aztán az egyik biztonsági őr ránk parancsolt, hogy húzzunk kifelé, mert bezárják a helyszínt a vihar miatt (a végén persze nem zárták be).
Áttettük székhelyünket az A38 sátorba, ahol elkezdődött immár circa 4 óra késéssel az eredetileg a bandland színpadra kiírt Basement Jaxx , akik így is nagyon jó bulit toltak, bár szabad ég alatt a nagy színpados díszletekkel és fényekkel talán még jobb is lehetett volna.
Utánunk a szintén elcsúsztatott NOHA következett, akik szintén jól teljesítettek a körülményeknek megfelelően. Egyébként ekkor már lezárták a sátrakat, ami azt jelentette, hogy aki egyszer bejött az nem jöhetett ki, és vica versa. Én NOHA alatt már kissé megfáradtam szóval lefeküdtem aludni a sátor szélébe (hangsúlyozom, nem a zenekar hibájából kifolyólag).
Később a színpadot elfoglaló Adam Freelandnek sikerült zenéjével feltámasztani hamvaimból. Freeland tud valami olyat, amit sok más elektronikus zenei dj/producer nem; előadni magát. Ő tényleg úgy teszi oda azt a bakelitet, tényleg úgy nyomkodja azt a laptopot és tényleg úgy rázza a fejét a pultban, ahogy csak ő tudja, és ezt az energiát a közönségnek is átadja. A mester annyira tele volt ezzel az energiával, hogy hajnali 6-ig le sem lehetett lőni.

Összességében remek fesztivál volt a 2009-es Hegyalja. Mára ennek a fesztiválnak is megvan a maga kiforrott arculata, "feelingje". Ez az a sajátos keverék, ami a Magyarország-mezre hajazó „Hegyalja 09” feliratú pólós emberkékből, a mindig részeg hosszú hajú cowboy kalapos speeker srácból, a Tisza parti strandolásból, az újrahasznosítható söröspoharakból, a világörökség részét képező tokaji főutcán fetrengő punkokból, na és persze a tokaji borból áll össze.
Ezt jövőre sem szabad kihagynia senkinek.

Képeink a fesztiválról